Oszama vagy Obama

Fülledt, forró nyári reggel volt. Szokástól eltérően nem a metróállomás felé vettem az irányt. Éppen ellenkező irányba kutyagoltam, ahol mintegy kilométerre, az ortopéd egészségcentrum mellett találtam egy kis arab garniszállót, ahol anyám volt  iskolatársának szemeltem ki a szállását. Azt mentem intézni.

Romica kilencvenkét éves brassói román nő, valaha még a nagy francia forradalom előtt országos korcsolyabajnok és aktív hegymászó. Egyszer a Királykő emberpróbáló síkos mészkőfalán megcsúszott. Senki sem nyújtott segítő kezet neki. Tíz méteres zuhanással megúszta, de ez a kis affér a fél lábába került. Azóta műlábbal kínlódik, négy gyereket egyedül felnevelt,  de a keménysége és a sportossága aggkorára is megmaradt. Szóval , hiába vagyok én éppen vidéken, most jön az öreg terrorista, lecserélni  a régi nehéz műanyag protkót egy modern légpárnás könnyűszerkezetesre, ami még Erőss Zsolt is megirigyelhetne. Megteheti -gondolom-  az egyik fia állja a cechet, aki a Microsoftnál főcsővezető. 
Na, mindez csupán fecsegés, de szeretném én is ilyen korban ennyi elszántsággal és életerővel megélni a világot. 

Zavaros buggyantsággal tört rám  a forró napsütéses délutáni álom. Autóstopos diákként éppen Splitben hajszoljuk nőket  Zawahirivel, aki azóta már régen doktor. Az örökzöld folyondárok karjaival át meg átkötözött régi egyetemi diákszállóban lakunk, a fojtó melegben lassan olvadozó óvárosi Aranykapura néző ablakokkal. Nagyon imponálnak nekünk a rövid farmerszoknyás puccos kis angolkák, akik büszkén libbennek be a közös mosdóterembe a valódi márkás Colgate fogkrémükkel. Nini, az öreg Gergely pátriárka is mosolyogva int be az ablakon. Kezdjetek már valamit fiúk -biztatott- de nem mertük elcsenni a közös  polcról a fogpasztát. A meleg lassan folyó bénító fátyolként nehezedett a tudatomra. Az amúgy is óriás szobor már-már lábujjhegyre ágaskodva lesett be az ablakon. Szerencsét hozna, ha megérinteném a lábujjhegyét -villant be, de ahhoz le kellene mennem az utcára. A döglesztő melegben nem  történt semmi. Tovább dekkoltunk. Leragadó szemekkel az elárvult legyezőpálmák tikkadozását figyeltem az ablakból, 40 fok, kihalt a tér, nők sehol. És egyáltalán, hol a szobor, hiszen sehol senki.

Hirtelen felfigyeltem valami kezdődő disszonanciára. A kinti pálmák koronájában egy nagyra nőtt vidám csimpánz virgoncan köpködte a datolya magvakat. Nini Gergely, mondtam, rosszul látok? Mit keres egy csimpánz a pálmán, mediterrán éghajlaton? Ráadásul datolyázik, de hiszen legyezőpálmán csücsül. Gergely szobor módra csak mutatott és mutatott, rendíthetetlenül. Egyszerre megvilágosodtam. Rendjén van minden, hiszen csak a vén Obama bin Laden provokál fenn a fán, majomalakban vidáman csemegézve, datolyamagvakat köpködve inzultálja a nemlétező járókelőket. Zawahiri, mondtam hátrafordulva, rendjén van mindez? Ó persze, ez jelentős terrorizmus, mondta megváltozott hangon. Terrorizmus!  Oszama elnök, akiről mindeddig azt hittem, hogy Zawahiri, megrázta tiszteletre méltó fejét. Még szakállat is növesztettem, hogy nagyobb legyen a tekintélyem, mondta. Vigyázni kell a majmokkal, ha felügyelet nélkül maradnak. Ha világszerte elkanászodnak, nemcsak ártalmatlan datolyamagokat, hanem kókuszdiót is dobálhatnak, ami bizony súlyos fenyegetés, és ugyebár ez megengedhetetlen. Világszerte tenni kell ellene. De hogyan dobálhatnak kókuszdiót terméktelen legyezőpálmákról –vetettem közbe kissé értetlenül. Ha datolyáznak, miért ne kókuszdiózhatnának –oktatott ki Oszama elnök. Majd hirtelen hozzám hajolva, a fülembe súgta: azért vagyunk most itt, hogy küzdjünk minden deviancia ellen, harcoljunk minden devianciáért. Vesszen a másság, éljen a másság. Menjünk le és vegyük fel a fegyvert a világ minden majma ellen, indult el hirtelen, és én csodálkozva  követtem, hogy megoldjam a rejtélyt, ki kicsoda, ki mit akar, kinek micsodák az igazi szándékai? Lefelé robbanva a gótikus lépcsőházban, elkaptam a felém dobott Kalasnyikovot. No pasaran, kiáltottam, és hirtelen én lettem Che és Dolores, Oszama és Obama. 

A kihalt utcán a vibráló meleg újabb hulláma állított meg. Az Aranykapu előtti parkban Mestrovic remeke, Nini Gergely ószláv püspök tízméteres heroikus szobra mozdulatlan fenséggel szorította magához Bibliáját, kinyújtott karja az elárvult legyezőpálmákra mutatott. A néptelen ucán szétáradó gyilkos forróságban csukott spaletták mögött az emberek bágyadtan várták az alkonyi enyhülést, a majdani agórázás örömét az ódon Diocletiánus palota boltívei alatt. 

Elnök, Obama, Oszama, Zawahiri, terrorizmus. Vagy Oszama, Zawahiri, Obama elnök, terrorizmus? Hogy is van ez? Minden összekuszálódott a végére. Ideje felébredni, álmodtam az álomban. Felébredtem és az ágyam alá tapogattam. Az AK-47-es hűvös tusa megnyugtatóan illeszkedett a tenyerembe. Megborzongtam. Most már ideje igazán felébredni!