Húsvét előtti „böjti” időszakban evangélikus felfogás szerint
élve nem is az étkektől, farsangi dinom-dánomtól való megtartóztatás, egyfajta
testi tisztító kúra a meghatározó, hanem a lélekben ébredő egyre növekvő
késztetés a örök spiritualitás, a transzcendens befogadására. Ilyenkor időt
szakítunk a Bach passiók meghallgatásán túl a teljes evangéliumok
újraolvasására, hogy megtapasztalhassuk azt a belőlük áradó rejtélyes erőt,
amely majd két évezrede árad szét a világban. Az Ige fényében felszínre hozni, megőrizni
azt az örök emberi jót, ami megváltás híján csak sodródna az építő kultúrák és
megsemmisítő háborúk egymást követő hullámzásában. Megérteni, de legalábbis végiggondolni a
megváltást, a helyettesítő áldozat emberi logikával felfoghatatlan misztériumát.Nekem sok év óta Pier Paolo Pasolini filmje, a Máté evangéliuma az, ami mindig újat és újat felcsillantva ragyogja be a fokozódó ünnepváró készülődés lelki útját. Még ateistaként, már diákkoromban olvashattam a filmről pozitív kritikákat a Párt belső kádereinek szánt, szülői asztalfiókokból csent szigorúan titkos kiadványokban, amelyeket legjobb barátommal valósággal faltunk.
Aztán a film maga. Megnézése a hetvenes évek elején a tűrt (és némelykor a tiltott) filmek vetítésére szakosodott néhai Filmmúzeumban, képi kultúrára szoktatott szememmel valódi katarktikus élmény volt. Emlékszem: szikársága, tisztasága és a szó szerint hangzó evangélium elementáris ereje földrengésszerű erővel hatott rám. Anna feleségem megdöbbenve és botránytól tartva rótt meg, amikor könnyes szemmel jöttem ki a vetítőből.
Pasolini filmjét sok éven át kerestem a hazai videotékákban, mindhiába. Aztán egyszer, amikor csak úgy betérve a Deák-téri evangélikus könyvesboltba egy kis karácsonyi könyvvadászatra, egy félreeső kis polcon felfedeztem. Az eladónő megütközve jegyezte meg, hogy ennél a „kommunista” filmnél sokkal jobban ajánlaná a Zefirelli-feldolgozást. Kétrészes, ráadásul színes és egy árban van Pasoliniével. Szándékomat nyomósítva mindjárt kettőt vettem, egyet magamnak, egyet ajándéknak. Mert nem lehet nagyobb ajándék egy narráció nélküli szószerinti evangélium, amatőr színészekkel, fekete-fehér celluloidon halhatatlanságba exponálva. Csakis a hangzó ige dísztelenül, semmi póz és manír. Amatőr karakterek a megrázó szegénység képeivel. Valahogyan mindig is így képzeltem Jézust és az őt körülvevőket, tanítványokat és embereket. Egyszerű emberek, nem csillogó, színes, kék, arany és bíbor köntösökben, de a munka izzadtságát felfogó vastag darócruhában. Fekete fehérben, éles fényekben, mély árnyékokban, robusztusan. Való, hazugság nélküli, biztos és igaz. Nem idilli falvakat és városokat látunk, hanem a kor nyomorúságos barlanglakásait és keszekusza utcáit. Nincs semmi ájtatosság, semmi kegyesség és ezáltali hamisság, ami a mindenkori vallás legnagyobb kísértése, és amelyben minden vallás rendre el is bukik. Mert Jézus, a Mester, soha semmi ilyet nem tett. Tesz viszont csodákat a kimondott szó erejével, pillantásának erejével. Isten országát hirdeti, ami már el is jött. Döbbenetes az elhívási jelenet lélegzetelállító póztalansága. Egy megbilincselő pillantás elég, hogy addigi életüket, családjukat, mindenüket eldobva a tanítványok kövessék Öt.
Pasolini a Mester-tanítvány kapcsolatot hangsúlyozva tesz egy hallatlanul igaznak tűnő megközelítést: a forradalmár Jézus harcát az Igazságért. Mert Jézus működése igazi szellemi forradalom volt a bigott farizeusi zsidó világban. Botrányos és felforgató eszmék térnyerése. Szeresd felebarátodat, sőt még ellenséged is. Bocsáss meg nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer is. Mert csak az emberi lélek legnagyobb mélységéből hozott önmegtagadó igazi áldozattal tisztulhat az egyén és a társadalom. Amikor meghaladom önmagamat, nem ütök vissza. Nem lépek az alulmaradóra, hanem segítő kezet nyújtok. Együtt vacsorázom a bűnössel. Érdek nélkül teszek. Kimondom az igazságot akkor is, amikor számomra hátrányos.
A szeretet forradalmát erővel kell megvívni. A szó erejével. A tett erejével. A farizeusok leleplezésével. A templomi árusok pultjainak felborogatásával. Elválasztani a tiszta eszmét a rátelepedő álságos, anyagias, nyerészkedő, örök kalmárszellemtől. Felszínre hozni azt a lappangó szentséget, ami mindenkiben megvan –tudatától függetlenül- akár vallásos, akár nem. Máté szövegének töretlen tolmácsolásán túl ez a remekmű nem mindennapi vallomás egy megtért embertől, akit a világ ateistának, kommunistának, homoszexuálisnak bélyegezett meg. Nem is vallomás, sokkal több annál: hitvallás. Botrány. Az Igazság botránya, az Igazság hitvallása.
A
filmet angol felirattal itt lehet megtekinteni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése